Csolnokról

Fekvése

Budapesttől 40 km-re, Dorogtól 4 km-re található, festői fekvésű település, hegyekkel és erdőkkel körülvéve. Legmagasabb pontja a Nagy-Gete hegy, amelynek gerincén vezet át az országos kék-túra nyomvonala.

Csolnok címere:

 

Csolnok címere 1992 óta létezik, tervezője Kocsis László csolnoki lakos. A címer fő színei a zöld, a fekete és az ezüst. A zöld és a fekete mezőt elválasztó ezüst vonal a falun keresztülfutó kis patakot, a Janzát szimbolizálja. A vonal alatti fekete sáv középen a bányászat jelképével Csolnok bányászmúltjára utal, a vonal feletti zöld mezőben látható három ív a falut körülölelő dombokat hivatott jelezni. A dombok a rajtuk lévő szőlőtőkével a szőlőhegyeket, szőlőskerteket, a kereszt pedig a templomot, illetve a vallást jelképezi.

 

 


Története

Római kori időkben (Kr.e. 27. - Kr.u. 476.)

Birodalmi út CSOLNOKON át ?!

A RÓMAI-BIRODALOM idején "Gardellaca"-n (mai nevén: TOKODON), [1] a római "LIMES"-t védte az ide épített CASTRUM erődítmény és benne szolgáló légió. "Aquincum"-ból (ÓBUDA) az erődhöz vezető út, valószínüleg Csolnokon át vezetett. A mai Annavölgyi erdőn keresztül vezető út néhány részén megtalálhatóak a korabeli római út alapjának eredeti részei. Azt, hogy a későbbi Csolnoknak volt -e lakossága ebben az időben nem lehet pontosan tudni.

Esztergom környékén, a dunántúli területen számos korabeli római helység volt. Elképzelhető, hogy a későbbi CSOLNOK is lakott volt már ebben az időben. Három légió állomásozott Esztergom "SALVA" környékén és élükön consularis helytartó állott. Csolnokhoz legközelebb (5-7 Km) a GARDELLACA CASTRUM-ja volt, Bregetioban (ÚJSZŐNY) egy légió megtelepült, ezt Alsó-pannoniához csatolták.

Magyar nemesek és az egyház tulajdona (1232-től)

Csolnokról az első írott emlék 1232-ből maradt fenn, amikor a Csolt nemzetség ősi birtoka volt. 1262-ben a szolgagyőri vár tartozéka, de az óbudai klarisszáknak is volt itt birtokuk. Az apátnő 1263-ban a rend csolnoki szőlőjéből átengedett egy részt a nyúlszigeti (ma Margit-szigeti) apácáknak. Plébániája az 1332-1337. évi pápai tized jegyzékében már szerepelt, s akkor a budai főesperességhez tartozott. Az 1531. évi adóösszeírás szerint Csolnok még mindig a nyúlszigeti apácák birtoka.

Török idők (1570-től)

A török hódoltság alatt a falu - egyelőre még - lakott hely maradt. Az 1569. évben Pilis megyéhez tartozott, s ebben az időben 10 jobbágytelek után adózott. Lakói, református vallású magyarok voltak, szervezett egyházközséggel és templommal. Egy évvel később (1570-ben) már csak 8 porta fizette az adót. A falu és határa a budai pasa, illetve az esztergomi bég fennhatósága alá tartozott. II. Mátyás király (1608-ban) az egész falut a budai klarisszáknak adományozta. Az 1647. évi esztergomi összeírás szerint 6 porta után volt adóköteles a falu. Az "elnéptelenedés" 1696-ban vált jelentössé, a felszabadító háborúkkal járó pusztítások és betegségek miatt, de néhány év múltán ismét benépesült.

"Sváb" betelepítések (1699-től)

A török uralom után a felszabadult országrészek elnéptelenedettsége elkerülhetetlenné tette a betelepítéseket. A gazdasági fellendülés és a munkaerő biztosítására, a "rebellis" magyarok ellensúlyozására, német és szlovák lakosokat kellett a magyar falvakba betelepíteni. A betelepítéseket a Habsburg hatóságok, az Udvari Haditanács, az Udvari Kamara, majd később a gazdagabb földesurak szervezték és bonyolították le. Csolnokra szinte kizárólag német ajkú - "sváb" - lakosokat telepítettek be, különböző német tartományokból.

Szénbányászati múlt (1781-től)

A Dorog-Esztergom vidék szénbányászatának első írásos emléke Csolnokhoz fűződik. 1781. január 21-én Rückschuss Antal Ruhr-vidéki bányász és Krempf József Csolnok német nyelvű bírája írásban megállapodott a Miklósberek területén kitermelt szén ellenértékének befizetéséről. A kitermelt szén mintegy 50 mázsa, ami a paplak fűtésére elegendő volt. A szénbányászat egészen az 1970-es évekig tartott, és a termelési csúcs éveiben ez több millió tonna szenet jelentett évente, az egész "szénmedence" tekintetében. Volt bányászok és bányamérnökök szerint, még több száz évre elegendő szén maradt a térségben a föld alatt.

CSOLNOK a II. világháború alatt (1944. dec. 24. - 1945. febr. 13.)

A faluban még élő idősebb emberek elbeszélése szerin 1944. december 24-én - Szent Estén - a falu nagy többsége az "Éjféli-misén" volt a templomban, majd sietve igyekeztek haza, mert már ágyúdörgéseket hallottak. Csolnok lakossága nagyon megszenvedte a II. világháborút, mert itt záródott Budapest ostrom-gyűrűje. Az elbeszélések szerint Dág felől jött be az első orosz tank amit a németek a falu végén levő majorségnál, a kanyarban kilőttek. A Vörös Hadsereg Battonyánál 1944. szeptember 23-án érte el a "trianoni" országhatárt. Az orosz csapatok Rogyion Jakovlevics Malinovszkij (a 2. Ukrán Front parancsnoka) és Fjodor Ivanovics Tolbuhin (a 3. Ukrán Front parancsnoka) marsallok irányítása alatt nyomultak előre az országban. A II. világháborúban, a Magyarország német megszállás alóli felszabadításában résztvevő 2. és 3. Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek. Ezzel 1944. december 26-án bezárult a gyűrű, a Budapesten és környékén védekező német és magyar haderő körül. A főváros ostroma 1944. december 30-án kezdődött és 1945. február 13-án Buda orosz elfoglalásával ért véget.

Munkatábor a faluban (1953)

1953-tól kezdve a kommunisták lágert működtettek a területen, ahol különféle - jellemzően koncepciós - perekben (például: szórólapterjesztés, vagy vallásos tevékenység miatt) elítélt politikai foglyok, elsősorban kulákok, papok és a nem kellőképpen rendszerhű értelmiségiek dolgoztak, embertelen körülmények között a szénbányászatban. A tábor megszervezésének három fő motivációja volt: 1. ingyenes (rabszolga-) munkaerő a szén kitermeléséhez és az energiaéhség csillapítására; 2. a politikailag nemkívánatos elemek izolálása; 3. a megtelt vagy megszüntetett más lágerek helyeinek a pótlása, illetve mentesítése.[3]

CSOLNOK az 1970-es években

A "konszolidálódott" szocializmusban jól éltek az emberek. Sok családban jellemző volt, hogy a férj bányászként dolgozott, az asszony nevelte gyerekeket, a háztartást vezette, a kiskertet- a földet művelte, az állatokat gondozta (disznót, tyúkot, libát, nyulat), otthon háztartásbeliként. A legtöbb család megtermelte a zöldség, gyümölcs és hús szükségletét, illetve mellékjövedelem szerzése végett állatokat - például nyulakat - tenyésztett. A környező hegyoldalakon a szőlősök, a határban a szántóföldek rendben és szépen művelve voltak. A sváb származás még nagyon erősen érződőtt, a mindennapokban beszélt nyelven. A legtöbb sváb családból származó gyerek, csak az óvodába, vagy az általános iskola első osztályába kerülés után tanult meg kellőképpen magyarul. A nemzetiségi kultúrát megőrizték a sváb kötődésű tanárok, például kultúrcsoportokat, kórusokat, fúvószenekarokat működtettek.

Betelepítések 

A betelepítés első üteme

A török uralom után a felszabadult országrészek elnéptelenedettsége elkerülhetetlenné tette a betelepítéseket. A bécsi udvar betelepítései politikája már a XVII. század végén éreztette hatását. Ilyen hatás volt például Dorog betelepítése 1694-ben "Svábföld"-ről, Süttő betelepítése 1699-ben Elzász-ból, illetve Csolnok első betelepítése ugyancsak Elzászból. Ekkor, 1700-ban 18, 1715-ben 34 család lakta a falut, és ezek közül 8 család német származású volt. A magyarok általában református, a németek katolikus vallásúak voltak. Útóbbiak vallás és egyház szempontjából Doroghoz tartoztak. Az 1731. évben már összesen 38 család lakott a községben. Az 1738. év elején, a pár hónapig tartó pestisjárvány meg tizedelte a község lakosságát A járvány miatt, az ekkor itt lakó magyar lakosság nagy része elköltözött, Úny, Tinnye és Nagysáp községekbe.

A betelepítések második szakasza [

A XVIII. század elején egyre nagyobb számban érkeztek német nemzetiségű telepesek az országba. Leginkább Németország déli- és nyugati részéből érkeztek az új lakosok. A Dunántúl és ezen belül is főképpen a bakonyi, a vértesi, a budai hegyvidékek, illetve a baranyai, tolnai területek voltak a betelepítések fő színterei. A "kamara" arra törekedett, hogy Buda körül megbízható lakosokból álló körzet alakuljon ki. Komárom-megyében, Eszterházi József - a tatai uradalom birtokosa - Elzászból, a Rajna vidékéről, Würtenbergből és Bajorországból telepített németeket. Esztergom-megyében a betelepítés az érsek nevéhez fűződött, amelynek végrehajtásában gróf Grassalkovich Antal járt az élen. A szlovákokat a hegyes vidékekre, (Pilisszentkereszt, -szentlászló, -szentlélek, -szántó, Kesztölc, Piliscsév), a németeket pedig az elnéptelenedett falvakba telepítették. (Dorog, Csolnok, Leányvár, Pilisvörösvár, Pilisszentiván, Piliscsaba, Solymár, Perbál stb.) Az embereket, főleg a szaktudással rendlkezőket pedig onnan hozták, ahol a legnagyobb volt akkoriban a túlnépesedés, legfőképpen a Rajna környékéről, Elzászból. Pesty Frigyes történetíró (1823-1889), aki elsőnek foglalkozott helytörténeti feldolgozásokkal az 1864-ben készült Magyarország helységnévtárában a következőket írja a csolnokiakról: "Die deutsche Einwohner vermuten ihre Abstammung aus Asatzia zu haben" (magyarul: a német lakosság úgy véli, hogy származásuk Elzászból való). Ezt alátámasztja az is, hogy Csolnok lakósai megtartották a Rajna-frank nyelvi alapot, de ezt módosította a környék bajor-osztrák származású lakósainak nyelvjárása és így később kialakult a Csolnokon jellemzően beszélt Rajna-bajor kevert nyelvjárás. A második betelepítési hullám 1738-tól 1749-ig tartott. A legnagyobb betelepülő csoport - a falu jelenlegi német lakosságának több mint a fele -, körülbelül 400 lélek egyidőben az 1749. évben érkezett. Ez volt a "nagy svábvonulás (költözés)", azaz a "Der Grosse Schwabenzug". A csolnokiak tehát Elzászból valók, a Rajna hegyes-dombos vidékéről. Gróf Grassalkovich Antal - mint kamaraelnök -, aki a klarisszáktól átvette e környék uradalmait, Csolnok kegyura is volt. Mint ilyen a nagy pestisjárvány után hálából új templomot építtetett, az 1700. körül épült régi templom helyett. Valószínű, hogy a korábbi templom református volt, és a mai templom mellett található tanítói lakások helyén állhatott annak idején. A korábbi templom romjaiból épült az új, mai templom.

A betelepítés harmadik része

Az 1782. évben hatalmas tűzvész pusztított a faluban, 48 ház leégett, a megsemmisült házak lakóinak többsége Leányvárra és Dágra költözött. A harmadik betelepítési hullámmal - 1785 és 1786-ban -, egy újabb csoporttal, az előzőnél lényegesen kisebb számú csoporttal bővült a község lakossága, akik az elköltözöttek helyére érkeztek. A három fő bevándorlási hullámmal érkezett, vegyes etnikai összetételű lakosság - a gróf Grassalkovich által betelepített szlovákokkal és telepesekkel együtt -, az első bevándórlás óta eltelt több mint 250 év alatt összeolvadt, asszimilálódott. Ma már nehéz megállapítani, hogy melyik család ősei jöttek az első, a második vagy a harmadik hullámban.

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

December 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

ASP pályázat

Programajánló