Partnereink:
Februárban került sor a közmeghallgatásra a művelődési házban.
A képviselő-testület munkáját bemutató fórumon Kolonics Péterné polgármester asszony vetített egy képes összeállítást, melynek segítségével áttekinthettük, hogy mit sikerült véghez vinni, mit szeretnének megvalósítani, milyen sikereket könyvelhetünk el a falu életében.
A média megjelenésekkel kezdte a beszámolót polgármester asszony. Október 11-én a Magyarország ma című műsorban mutatkozott be falunk az M1 csatornán. A 24 óra, a kemma.hu, a dorogimedence.hu is gyakran ír rólunk. A falu honlapján is igyekszünk több tartalmat közzétenni, és az újságunk ezentúl is megjelenik negyedévente.
A testület szeretne nyitni a választók felé, ezúton kérnek mindenkit, hogy vegyen részt a nyilvános testületi-üléseken, ismerjék meg a helyi döntéshozás folyamatát.
Örömteli események az idős születésnaposok és az újszülöttek köszöntése. Megemlítette a fásítási programot, ami évek óta zajlik. Az őszi faültetés volt az első megmozdulás az új testülettel. Már négy gyermekligettel is büszkélkedhetünk, a legutóbbi a Leányvári utca tetején kapott helyet, 30 hársfát vásárolt az önkormányzat. A szülők szeretik és szívesen veszik, ha újszülött gyermekük is kap egy fát. A 2025-ös gyermekliget helyét még ki kell választani, de mindenképpen létrejön ez is.
A tavaszi szemétszedési akciók is folytatódnak, reméli, többen csatlakoznak ehhez a nemes megmozduláshoz.
Polgármester asszony kitért a programokra, ünnepekre. A művelődési ház eseményeit (nőnap, őszidő, nyári tábor, szakkörök, Petőfi program eseményei, könyvtári órák) ünnepeinket vette sorra. Kiemelte, hogy 2024-ben mi rendeztük a megyei svábbált. A tavaszi borverseny is egyre több nevezőt vonz, és igyekszünk a térségi borversenyen is megmérettetni a csolnoki nedűket.
A partnerkapcsolatokat is fenntartjuk: októberben az Ubstadt-Weiher-i küldöttség vett rész az október 23-i ünnepségen és a Berzéthy- villa avatásán. Tavasszal a Wagenhoffer kórus és a képviselő-testület utazott Jettingen-Scheppachba. Bokod településsel is tartjuk a kapcsolatot, akikkel még a Megyénk körül megyünk körül című pályázatban találkoztunk. Fúvószenekarunk látogatott el hozzájuk. A civil szervezetekkel közös eseményekre is kitért: a Trachttag, a Bierfest, a Zene világnapja, a majális, a bányásznap – idei fő célkitűzés a temetőbeli bányász emlékmű felújítása, megmentése - Szent Borbála nap, a koszorúzások, zászlófelvonások, mazsorett találkozó, a X. Csolnok Ring, ahol 377 túrázó járta be a környéket. A falunapi kiállítás is nagyszerű színfont, Nagy Adrienn szervezésében, csakúgy, mint a főzőverseny, a csilievő verseny Fekete Miklós rendezésében.
Színes esemény a szüret, ahol óvodásaink, iskolásaink is szívesen fellépnek, a német nemzetiségi önkormányzat és a JELZEK Egyesület is oroszlánrészt vállal a szervezésből. Megújult a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet Csolnoki Szervezete, Szepessy Gábor vezetésével. Egészségnap is volt tavaly háziorvosaink közreműködésével. A Mundarttag sem maradhat el, a résztvevők országszerte viszik jó hírünket.
Kórusminősítő versenyt is rendeztünk tavasszal, ahonnan a vegyes kórus eljutott Vecsésre, a Magyarországi Német Énekkarok 10. Országos fesztiváljára.
Az év vége is mindig mozgalmas, az adventi gyertyagyújtások, a nagy koszorú elkészítése, a mikulás, aki 270 csomagot hoz a 10 év alatti gyermekeknek, az idősek, óvodások, iskolások ajándékozása, a szilveszteri fényfestés, koccintás.
Megjelent Schmidt István színes fotókönyve, folytatása várható.
A gyermeknapon a máriahalomi Röfi vonat mindig nagy siker, idénre már lesz sajátunk, a gyermeknapon fog bemutatkozni.
A Csolnokért díj átadása nem maradhat el.
A sportéletről sem feledkezhetünk meg: ilyen a teremlabdarúgó torna Pivók Zsolt szervezésével, a Majális Kupa. A legnagyobb öröm a műfüves labdarúgó pálya létrejötte, a nagy pálya felújítása idén várható. A gyerekeknek lehetősége van még dzsúdózni, ott is komoly eredmények születnek.
Polgármester asszony kitért a beruházásokra is: a Magyar Falu programban elkészült a játszótér és a kerítés az iskolaudvarban: 6 millió forint önerőből, 6 millió forint támogatásból. A TOP plusz programban a Berzéthy-villa újult meg és a XII-es akna rekultivációja kezdődött el, 205 millió forintért. Az Ubstadt-i delegáció 35 széket is felajánlott a villába. Oda költözött a Nemzeti Művelődési Intéztet térségi irodája és már esküvőknek is helyszínt biztosított. További feladatunk tartalommal megtölteni. Már van lehetőség arra, hogy a villát kibéreljék céges vagy családi eseménykere is.
A XII-es aknán elkezdődött az ottmaradt betontömbök és törmelék elszállítása. Első lépésben vissza kellett szerezni a területet, majd barnamezős beruházásként indult a rekultiváció, a parkosítás, melyet még folytatni kell.
A települési fejlesztési terv készítése még 2023-ban kezdődött, hogy az új jogszabályi változásoknak megfeleljen. Kérdőívek, fórumok, egyeztetések szükségesek. Az E-tér felületen vagy személyesen az önkormányzatnál megtehetik észrevételeiket.
Az előttünk álló feladatok egyike Rákóczi tér rehabilitációja. A kiviteli tervek készítése a következő lépés, kéréseink figyelembe vételével. Reméljük, júliusban el tudjuk kezdeni a munkát.
A temetkezési egylet tetőszerkezete 3 millió forint Leader támogatásból és 4 millió forint önerőből újult meg. A teljes renoválás folytatása várható. Kocsis Lászlónak köszönhetően az Alfa biztosító a nyílászárók cseréjét fizeti, ugyanis az önsegélyező egylet a biztosító társaságok történeti elődje, így támogatják ezt a kezdeményezést.
A szociális tűzifa akcióban 28 család kaphatott 2 erdei köbméter fát, másfél millió forint támogatásból, a kiszállítás önerőből történt. A nagy hidegben még tudtunk biztosítani plusz fát annak, aki igényelte.
Közterületeinket 3-4 dolgozóval továbbra is karban tarjuk, folyamatosak az útjavítások, intézményi karbantartások, a régi temető sírköveinek gondozása, a Janza-patak medertisztítása. Nagy reményeket fűzünk a homokvasút nyomvonalán kialakítandó élményút megvalósulásához. Talán idén már elkezdődhet ez is. Nagy eredmény lenne az alagút visszaszerzése, ezzel a Pollushof felé is biztonságosabb lenne a gyalogos közlekedés.
Felajánlásként a Gete utca végén információs táblát állított a Szemétirtók akció csoportja.
Kétszer egy évben lehetőség van a kidobásra ítélt elektronikai berendezések leadására a hivatal udvarában. Jogszabályi változás miatt az építési törmeléket már nem tudjuk átvenni. azt a MOHU hulladékudvarában tudják leadni Esztergomban, naponta 150 kg-ig ingyen. Az üveget és a használt sütőolajat továbbra is be tudják hozni.
A Virágos Magyarország mozgalomban mindig rész veszünk, hála a sok segítőnek, akik együtt gondolkodnak velünk. A legszebb konyhakert verseny idén is lesz.
A lakossági kezdeményezéseknek is mindig örülünk: például a májusfa állítása a nagy kanyarban, vagy ugyanott az installációk készítése, illetve szüretkor, falunapkor a felvonulás útvonalán a vidám életképek állítása. Meg kell említenem Jancsó Mihály karácsonyi „varázserdejét” a régi olajkút helyén. A telepi melegedő karácsonyi csodájának híre is messzire eljutott már, mindenki izgatottan várja, mivel rukkolnak elő a készítők.
A kálvária keresztek napenergiával való megvilágítása is szívet melengető újdonság. Az Annavölgyi úton a régi mészégető kemencék felújítása és bemutatása Pálinkás Csaba szívügye, aki egy régi kápolna alapjait is felfedezte, melyet egy Jeges Ernő festményen is megtaláltunk, így újra lehet építeni a régi formájában.
2024-ben 3249-en éltünk Csolnokon, 25 gyermek született és 32 halálozás történt.
Bursa ösztöndíjra 8 diák, német nyelvi ösztöndíjra szintén 8 diák pályázott. A nyári diákmunkán 6 fiatal segített.
Betekintést nyerhettünk a civil szervezetek támogatásába és a falunapi kiadások alakulásába.
Polgármester asszony kitért arra, hogy mit ígért 2023-ban, és ebből mi valósult meg:
A községi játszótér fejlesztése (megvalósult)
Berzéthy villa megújítása (megvalósult)
XII aknai bányaterület rekultivációja (megvalósult)
Halottas egylet tetőszerkezetcsere (megvalósult)
Csolnok fejlesztési terve (elkészült)
Rákóczi-tér felújítása (folyamatban)
Homokvasút nyomvonalán élményút kialakítása, és az alagút megvásárlása (folyamatban)
Akácfa utca útburkolat felújítása (befogadva, forráshiány miatt halasztva, újra benyújtásra vár)
Ismertette a terveket is:
Rákóczi tér felújításának elkezdése és befejezése
Bölcsőde kerítés felújítása
Berzéthy parkoló kialakítása
Sportcsarnok vizesblokk padlózatának cseréje
Bányász emlékmű felújításához hozzájárulás
A végén egy lakossági jelzés érkezett a horgásztónál élők vízhiányának megoldására. Az önkormányzat szeretné oda is bevezetni az ivóvizet, csatornázni, de ehhez pályázni kell.
Mozgalmas évet zártunk tehát, reméljük, 2025 sem marad el a tavalyi év mögött az eredményeket és sikereket tekintve.
Tisztelt Ügyfeleink!
A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.
Pőczéné dr. Csorba Erika
jegyző