Partnereink:
Nehezen indult, de végül rekordszámú, 11 csapat és összesen 52 fő tette meg a III. Bányásztúrát és teljesítette a hét állomás kihívásait. Részletek..
Úgy látszik, a permonyikok csak besegítettek, hogy ne maradjunk túra nélkül. A verőfényes reggelen a művelődési háztól indultak a csapatok. Nagyon figyelmesen kellett az útvonalat végigjárni, mert a kincskereső feladatban apró részleteket kellett megtalálni fotók alapján, többek között a temetkezési egylet ablakát, egy pince szellőzőt, a temető kápolna kapujának részletét, elfalazott pincebejáratot. Szent Márton libái sok fejtörést okoztak, az Annavölgyi úti oszlop fontos részletét azért csak meglelték.
A második állomáson, az iskolaudvarban a „szénbányászat” szó betűiből kellett minél több másik szót kirakni, illetve minél több bányászati szakkifejezést felsorolni. Önök mennyit találnának?
Betértek és tiszteletüket tették a temetőben Kepenyes Pál szobrászművész Bányász emlékművénél is. A 13+1-es totót mindenki hibátlanul kitöltötte a kápolnánál. Tudták, hogy mire használták a farbőrt és hogy mi volt a rablás. A kőbányában bányászattal kapcsolatos szavakat húzott minden csapatból egy versenyző, majd körülírta vagy elmutogatta csapattársainak. Az aknatorony szó jött ki a legtöbbször, de a bányaló is okozott vidám pillanatokat. A Hegyalja úton a kézügyességé lett a főszerep: egy papír makett aknatornyot kellett összeállítani, melyet mindenki hazavihetett. A Dági úti csillénél a rejtvény igencsak megdolgoztatta a csapatok agytekervényeit. A művelődési házhoz vezető úton pedig olyan településneveket kellett összegyűjteniük, melyekben szerepel a bánya szó.
A túra eseményeiből nem maradhatott ki Csolnoki Dezső sem, aki a második állomáson drukkolt a résztvevőknek. Minden csapat sikeresen teljesítette a feladatokat és büszkén vette át az oklevelet. Úgy érezzük, sikerült egy vidám délelőttök szereznünk a résztvevőknek, akik élményekkel gazdagabban ígérték meg, hogy jövőre is beneveznek.
Tisztelt Ügyfeleink!
A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.
Pőczéné dr. Csorba Erika
jegyző