Főoldal
56 már 66 éve történt

Mégis van, ami sose merül feledésbe. Így kell ennek lennie.

 

Emlékezni kell, mert csak annak lehet jövője a világon, aki ismeri a maga gyökereit. Jó mélyen befonódva a történelem szövetébe a családi, lakóhelyi, tágabb környezet, a nemzet történetein keresztül, a személyes elbeszéléseken át. S nem a tankönyvek lapajiról tájékozódva, hisz a nyomdafesték sok mindent elbír. Ezek a pillanatok, az elbeszélő arca, az érzések mindig megmaradnak bennünk. Örökre. Mi itt Csolnokon „szerencsések” vagyunk, mert a rabtáborból kinőtt történetek, sorsok még meghallgathatók közvetlenül az elszenvedőitől. Idén már kerek harminc éve jönnek hozzánk a „mesélők”.

 

Sokszor a hihetetlen, az abszurd, a felháborító érzések világába vezetnek az elmondottak. Átérezzük a tehetetlenséget, a bánatot, de az előre tekintést, az élni akarást is. Dr. Ernst Ervin, aki szintén ide került a sors vargabetűjének köszönhetően, mindig megtisztel bennünket október 23-án, eljön hozzánk, és újabb történeteket mesél nekünk. Mindig mást. Idén is két újabb sorsot festett elénk.
Mindehhez kitűnően megalapozta a környezetet Kolonics Péterné, községünk polgármestere, aki ünnepi beszédében kitekintett kissé tágabb környezetünk, Esztergom és Dorog akkori eseményeire, így jutva el Csolnokig. Felidézte az akkori eseményeket, a rabtábor szerencsés kiürülését, majd a hallgatás évei következtek.


„A politikai elítéltek 1992-től ellátogatnak településünkre, sajnos egyre kisebb a delegáció. Ezért is kell ezeket a találkozásokat nagyon megbecsülnünk. Az első találkozásnak immár 30 éve. 1992.október 31-én avatta fel Bérces József akkori polgármester és néhai Fehérvári István PEK elnök a Temetkezési Egylet falán lévő emléktáblát. Tíz évig ennél a márványtáblánál emlékeztek a politikai elítéltek, a falu lakói és a bányászok a történelem ezen korszakára. Ettől az időponttól kezdve Csolnokon minden évben megemlékezést tartunk október 23-án, hogy együtt emlékezzünk, és fejet hajtsunk a forradalom áldozatai előtt. 2007. február 25-én szintén ennél a márványtáblánál emlékezett Csolnokon Sólyom László köztársasági elnökünk a kommunizmus áldozataira. dr. Szeifert Ferenc akkori plébánosunk is szívügyének tekintette a táborról való megemlékezést-, a Szent Borbála templomban egy kis emléksarkot alakított ki, elhelyeztünk ott a táborban készített és onnan kicsempészett nemzeti lobogót, egy rab bakancsát és 2002- ben a tábor emlékére emelt márványtáblát.
2012. őszén felavattunk a Szent János Parkban egy kopjafát, K. Kovács József alkotását, ott is emlékeztünk a forradalom áldozataira és az 56-os eseményekre. Az akkori ünnepségen Boros Péter egykori miniszterelnökünk volt jelen.

A 2016-os emlékév kapcsán sok pályázati lehetőség nyílt meg. Egy Büszkeségpont kialakítására pályáztunk a volt rabtábor helyén . Az 56-os bizottság pályázatunkat elfogadta és a megvalósításhoz megítélte a kért támogatást, az emlékhelyet 2017. május 17-én fel is avattuk és az azévi megemlékezést már itt tartottuk. Azóta is itt tartjuk a megemlékezéseket a polgárőrséggel és a Bányász Hagyományőrző Egyesülettel közösen.


2017.március 3-án Országos konferenciát rendeztek nálunk Csolnokon a Gulágról. Azt gondolom az elhangzottakból is kitűnik, hogy Csolnok példát mutatott a hallgatás évei után, mertek beszélni, emlékezni márványtáblát állítani. Fölerősödött az emlékezés igénye, mindannyiunkban. Emlékeznünk kell, az elhallgatott eseményekről beszélnünk kell. A kollektív traumát az segíti feloldani, ha beszélünk róla.

Elégedetten mondhatom, hogy megőriztük a rabtábor emlékét, annak idején is példát adott Csolnok lakossága a jóból, az üldözöttekkel való szolidaritásból. Az utolsó Gulágként elhíresült helyet a Bányászkör létrejötte után, már sokan látogatják és reményeink szerint Recsk mellett, Csolnok neve is fémjelzi történelmünk eme korszakát. Márai gondolatával zárom beszédemet:
"Az idő előre haladtával se te, se a világ, se a róluk szóló történet nem lesz jobb, csak jobban elmondható."
Az ünnepi hangulatot Ács Tamás színművész fokozta, akitől hallhattuk Vörösmarty Mihály: A vén cigány, Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Wass Albert: Üzenet haza című költeményeit, majd Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versével tette teljessé az élményt. A koszorúzás utána Bányászhimnusz éneklésével tisztelegtünk az itt bányászként dolgozó rabok és a forradalom hősei előtt.

A szerző : Mandusitz Zsuzsa

 

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

December 2022
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

ASP pályázat