Főoldal
„Ahol a hősöket nem felejtik mindig lesznek újak”

„Mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjad, tudták ezt a diktatúra összeomlását követően alakult első szabad országgyűlés képviselői, és tudjuk ezt mi is, 30 évvel a rendszerváltozás után.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse az egész magyar nép volt, a legnagyobb szerepet pedig nemzeti közösségünk legfiatalabb nemzedéke vállalta. Hőstetteiket - rossz ezt kimondani, máig nem tanítjuk. Erre is kötelez bennünket ez az évforduló. Az áldozatokat meg kell siratnunk. A mártíroknak meg kell adnunk a tiszteletet. Csodálat és rajongás azonban a hősöknek jár. Ők mutatták meg, hogy a függetlenségért ez a nemzet mindig kész harcolni. Ameddig ez így van, közös jövőnket nem tudják elrabolni. Mondta ezt Balog Zoltán, az 56-os Emlékbizottság elnöke a 60.évfordulón” – idézte a miniszter szavait Kolonics Péterné polgármester asszony az 1956-os események 63. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

A fenti gondolatoknak megfelelően sokan gyülekeztünk a régi IX-es aknai volt rabtábor területén a szinte nyáriasan meleg délelőttön. A megemlékezés nyitányaként Cserna Zsolt és Somogyi Bálin, a Csolnoki Német Nemzetiségi Általános Iskola 8. osztályos diákjai szavalták el Heltai Jenő: Szabadság című versét. A folytatásban dr. Ernst Ervin, az 1945-1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége Ügyvezető Tanácsának tagja, egykori IX-es aknai rab elevenítette fel az itt töltött napjait. Kiemelte, nem szeret szónoklatokat tartani, inkább rabtársairól mesélt el történeteket, így állítva emléket nekik. A sokszor szívszorító történetekben mind szinte magunk előtt láttuk a megidézettek alakját, akik így már bennünk is tovább élnek.


Előttük is tisztelegve helyezték el koszorúikat Csolnok Község Önkormányzata nevében Kolonics Péterné polgármester asszony és Reményi László alpolgármester, a Csolnoki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről Paragi Sándor elnök és Kovács Bence elnökhelyettes. Dr. Gécseg Erika a Magyar Szabadságharcos ’56-os Hagyományőrző Veteránok Világszövetsége Egyesület képviseletében, a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület részéről dr. Kalocsai Zoltán és Kovács József helyezték el koszorúikat, valamint Pados József és Zsoldos Imre is fejet hajtottak a bányászok nevében. Árkosi Klaudia, a Musical Akadémia JP növendéke előbb szívünkhöz szóló szavalattal, majd pedig fantasztikus énekével koronázta meg a megemlékezést: a „Sakk” című musicalből énekelte el a Himnusz című dalt.

A sors különösen kegyes volt hozzánk, hogy ilyen szép napos időben gyűlhettünk össze közösen fejet hajtani az évforduló kapcsán. Az ünnepi program ezután a művelődési házban folytatódott, ahol Marschal Adrienn: „Elítéltek szénbányákban. Táborok Csolnokon, Oroszlányban és Tatabányán” című könyvét mutattuk be egy, a régi IX- es akna egykori lakóival folytatott kötetlen beszélgetés keretében. Itt is sok érdekességre derült fény, mely további gondolatokat ébresztett bennünk, hogy mit kell még átgondolnunk, mit kell még bepótolnunk múltunkat tekintve.
Mandusitz Zsuzsa

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész