Főoldal
Közösség, követendő példák, kitörölhetetlen emlékek – 69. Bányásznap

Szokatlan nyári meleg köszöntött ránk augusztus utolsó napján. Mégis, a temető árnyas fái alatt egyre többen gyűltek össze. A forróságban is sokan eljöttek, hogy részesei legyenek egy fontos közösségi eseményünknek, a bányásznapnak. Az immár 69-dik bányásznapnak.

 Hogy miért? Miért ünnepeljük még ma is a bányásznapot? Erre talán Kolonics Péterné polgármester asszony adta meg a választ beszédében. „A kérdésre ma három érvet szeretnék felhozni válaszul. Első és legfontosabb érvként azt, hogy ma is élnek még köztünk jó néhányan, akik a csolnoki vagy a környékbeli bányában dolgoztak. Ők egy erős közösséget alkotnak, összeköti őket a közös múlt, a közös emlékek. Nekik ma is, ennyi év után is, egészen életük végéig szükségük van erre a közösségre, egymás segítségére, bátorítására. A bányásznap egy olyan napja az évnek, ami egybegyűjti ennek a közösségnek a tagjait egy kis nosztalgiázásra, emlékezésre, beszélgetésre, kapcsolatápolásra, ami nagyon fontos dolog.

A második érvem az, hogy a bányászok nemcsak egymással alkotnak közösséget. Sorsuk, életük, munkájuk szervesen beépült településünk egészének az életébe, így a bányászhagyományok ápolása, a bányászemlékek megőrzése egyben a település
hagyományainak ápolása, a település múltjának a megőrzése is. A harmadik érvem a bányásznapi megemlékezések mellett az, hogy a bányászok élete, példája igen hasznos mondanivalót tartogat a mai kor számára is.”
A beszéd után az emlékműnél elsőként a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület nevében az egyesület elnöksége koszorúzott. Csolnok Község Önkormányzata nevében a képviselő testület hajtott fejet Kolonics Péterné polgármester asszony vezetésével. Gleviczky István, az OMBKE elnöke, dr. Csuha József, a DSZKA kurátora, Bánhidi József, a Dorogi Bányász Szakszervezet alelnöke végül az utolsó perbáli bányász, Veres János zárta a koszorúzók sorát. Toldi Attila 8. osztályos tanuló szavalata, a Német Nemzetiségi Vegyes Kórus és a Mezei Zoltán által vezényelt Csolnoki Fúvószenekar elmaradhatatlan közreműködése emelte a megemlékezés fényét.

Bányász Művelődési Háznál az ünnepre Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány támogatásából lépcső és járda készült a ház elé, az oda érkezők megelégedésére. A támogatásból még a régi székek is megújulhattak. Az ünnepségi második részének nyitányaként a Bányász Himnuszt énekeltük el a Csolnoki Német Nemzetiségi Vegyes kórussal – leírhatatlan élmény minden egyes alkalommal.

Verset mondott Németi Dóra 7. osztályos diák, Ladányi András: Szétszabdalt virágok című költeményét. Hárs Gyulánétól, a Bányász Hagyományőrző Egyesület tagjától érdekfeszítő előadást hallhattunk. Szinte a szemünk előtt láttuk, hogyan élek nagyon régen ük-ük nagyanyáink és nagyapáink és hogyan robbant be bombaként ebbe a paraszti létformába a bánya megnyitása. Ma már a gázfűtés korában elképzelhetetlen, hogy a szénbányászat előtt mi mindennel fűtöttek. Micsoda változásokat hozott a bányászat 200 éve falunk életébe, az még ma is tisztán látszik. Csolnokon rendkívüli hagyományőrző tevékenységről tesz tanúbizonyságot az a sok volt bányász, családtagjaik, segítőik, akik munkája révén megalakult a bányászati gyűjtemény és ásványkiállítás. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy az utódok még sokáig emlékezhessenek meg elődeik munkájáról. A nemrégiben átadott tanösvényen is egy állomás a szénbányászatnak van szentelve. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy Csolnokon nem menjen feledésbe a köszöntés: Jó szerencsét! és mindaz, amit ez az örömben-bánatban elhangzó mondat bennünk felidéz: a sikeres felszállást vagy éppen a család fájdalmas veszteségét – zárta gondolatait Hárs Gyuláné


A folytatásban a vegyes kórus bányászdalokkal örvendeztetett meg bennünket, magas színvonalú, szívhez szóló előadásukkal. Elhivatott ápolói, éltetői, megszólaltatói a magyar és német nyelvű örökségünknek. Nincs bányásznap kiállítás nélkül: Végh Éva festőművész, a hagyományőrző egyesület tagja hozta el legújabb tűzzománc és akril technikával készült alkotásait. Még egy fontos eseménynek is tanúi lehettünk még: Kovács József beszélt a 30 éve megalakult Csolnoki Nyugdíjas Bányász Szakszervezetről. A szakszervezetért hosszú ideig végzett áldozatos munkája elismeréséül és nem utolsósorban közelgő 75. születésnapja alkalmából Fleischmann Dezsőt, az alapszervezet volt elnökét emléklappal és az erre az alkalomra készült faragott bányász címerrel jutalmazta.
Zárásként dr. Kalocsai Zoltán elnök minden egyesületi tagnak megköszönte segítségét invitálta az ünneplőket a terített asztal mellé egy jó beszélgetésre.

Köszönjük a Csolnoki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület segítségét!

Szöveg: Mandusitz Zsuzsanna

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész