Partnereink:
A Német Nemzetiségi Tánccsoport szervezte meg idén a Szilveszteri bált .
Szépen feldíszített terem várta a bálozókat, a jó hangulatról a Schorokscharer Burschen zenekar gondoskodott. A bajor népviseletben érkezők közül bálkirályt
és bálkirálynőt választottak. A tombola főnyereménye Wellness hétvége volt. A báli közönség 23.45-kor kivonult a Községháza előtti térre,hogy a falu lakóival együtt meghallgassák a polgármester köszöntőjét , együtt búcsúztassák az óesztendőt és tűzijátékkal és pezsgővel köszöntsék az új évet. A Himnusz és a Bányászhimnusz éneklése után tűzijáték következett. Majd ismerősök ,ismeretlenek kívántak egymásnak boldog új évet. A koccintáson egyre többen vesznek részt a falu lakói közül. Az idei évben ismét tűzijáték köszöntötte az új évet. Idézünk a beszédből:

"Év vége felé megállunk és számvetést készítünk mind magánéletünkben ,mind munkánkban. Mit sikerült elérnünk,mit tudtunk megvalósítani terveinkből?Sok
mindet éltünk át közösen , ünnepeltünk születésnapokat, esküvőket. Elmondhatjuk hála Isten , hogy volt elég!"
Nosztalgia búcsúbálon szórakoztunk a Vegyes kórus jóvoltából. Régi hangszeres zenészek találkozóján vettünk részt. Csolnok Ringet szerveztünk a természetjárókkal. Emlékkövet avattunk a Miklós-berekben a Bányász Hagyományőrző Egyesülettel együtt. Falunapokon sváb ételspecialitásokat főztünk, a Horgásztónál halászlé főzőversenyen vettünk részt. De szurkoltunk együtt a csolnoki focistáknak, és a művelődési házban a magyar csapatnak a franciaországi Európa Bajnokságon is. Tatán a Német Nemzetiségi Önkormányzat bemutatta Csolnokot, a csolnoki Fúvószenekar Bad Schlemában vett részt fúvószenekari találkozón . A Csolnoki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel együtt szerveztük meg a zászlófelvonásokat nemzeti ünnepeinken,de már ott tartunk ,hogy az ünnepi tűzijátékot is együtt csináljuk. Nagyon hálás vagyok ezért. A plébániaképviselő-testülettel együtt sok-sok egyházi rendezvényben volt részünk. A nemzetiségi tánccsoport megszervezte a szilveszteri bált, amit ehelyütt is köszönök. Már a felsorolásból is látszik,hogy mennyi mindent vittünk véghez közösen.
"Mert mi a falu? Házak, utak és járdák összessége? Dehogy. Emberek közössége. A Csolnokiak szeretik a falut, és hajlandóak tenni is érte. A hétköznapi munka, hajtás, után nálunk sokan, nagyon sokan gondolnak arra,hogy adjanak a közösségnek. Legyünk büszkék a közösségeinkre, tegyünk együtt Csolnokért 2017-ben is"
Azt gondolom,hogy képviselő-testületünk is keményen dolgozott 2016- ban.Elmondhatjuk, nem csak vártuk a jó szerencsét, de tettünk is érte. Megvalósult az Arany János utca régóta tervezett felújítása, melyet a Falunapon avattunk fel. Elkezdtük és be is fejeztük a Bányász Művelődési ház tetőfelújítását és belső terének felújítását. És folytonosan pályázunk, aminek egy kézzelfogható sikere a művelődési ház energetikájának felújítása és a Petőfi utca útburkolatának rekonstrukciója. Nincs megállás: március 17-én lekapjuk a művelődési ház tetejét és a most megnyert energetikai felújítással egyetemben elkezdjük a nagylélegzetű építkezést.

Tehát Csolnok fejlődésébe vetett töretlen hittel dolgozom, dolgozunk tovább. Ehhez kérem továbbra is az Önök bizalmát és türelmét, és ehhez kérem mind - annyiuk segítségét. S egyben kérem azt, hogy hozzám hasonlóan higgyenek abban, hogy együtt, közösen tudunk tenni Csolnokért! Paul Coelho szavait idézem:
Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt - meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.
Kívánom magunknak,hogy a jövő évben is legyen erőnk, bátorságunk álmainkért tenni és a saját utunkat járni!
Csolnok község Képviselő-testülete nevében kívánok mindannyiuknak , szeretteiknek, barátaiknak, boldog újévet!
Tisztelt Ügyfeleink!
A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.
Pőczéné dr. Csorba Erika
jegyző