Főoldal

szlogo page-0001

Adventi koncert

2016.december 10-én ismét adventi koncertet rendeztük a csolnoki Nepomuki Szent János templomban.

Az adventi ráhangolódás jegyében gyűlünk össze minden évben,hogy picit megálljunk és elgondolkozzunk a karácsony igazi értelmén.

Adventus domini-az Úr eljövetele ..........

A katolikus keresztény hagyományokban az adventi ünnepkörnek kettős jelentése van. Egyfelől emlékezteti a keresztény hívőt arra,

hogy az egész életünk egy nagy várakozás , egyrészt Krisztus második eljövetelére, másrészt pedig a Karácsony ünnepére való előkészület ideje.

A fellépők sorában találhattuk az évek folyamán Málnai Józsefet, Demeter Lászlót , a Szent Erzsébet Gimnázium kórusát , Sasvári Katalint, Szvorák Katalint , Pitti Katalint, Both Lehel zongoraművészt és Lőrinczné Csizmadia Katalint. A csolnoki Kamarakórus minden koncerten ott volt és fellépésével emelte az est színvonalát. Ebben az évben a Cantilena kórus adott gyönyörű koncertet, Kovácsné Fódi Krisztina karnagy vezetésével. . Zongorán közreműködött Szendi Ágnes. Hatalmas élmény volt látni, ahogy a gyerekek mély átéléssel énekeltek. Csipke Ágnes és Szeczeh Bora duó műsora szintén elkápráztatta a közönséget. Nagyon szépen köszönjük a zenei élményt a kórusnak és vezetőjének! A koncert bevételét a Dági úti kereszt felújítására fordítjuk.

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

 

 bann12

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Október 2026
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

ASP pályázat

Emberi erőforrásokkal emberi erőforrásokért

atop

Partnereink:

AUDI bontó

Tetoválás eltávolítás

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész

Keresőoptimalizálás árak

Kutyaugatás ellen

Hallókészülék árak

Rendezvénysátor bérlés