Főoldal

szlogo page-0001

XVIII. Csolnoki Falunapok

Az idei Csolnoki Falunapok 2015. július 24-én (péntek) kezdődtek az immár hagyományos Blues-Rock fesztivállal.

Az est folyamán négy fellépő zenekar volt, melyek változatos zenei repertoárjukkal szórakoztatták a nagyérdeműt.

RotBrain Band – Budapest

A fesztivált a három tagú RotBrain Band nyitotta meg, saját és feldogozott zeneszámokkal, megteremtve az alaphangulatot.

The IronInside(IronMaiden show)- Budapest


A showt a The Iron Inside folytatta, akik nagyszerű előadásukkal csak fokozták a hangulatot. A zenekar az angol Iron Maiden banda számait adta elő különböző kellékekkel és jelmezekkel tarkítva. A felfokozott hangulatban megnövekedett a nézők száma is, és egyre többen lepték el a színpad előtti teret. A bő egy órás koncert mintha csak perceknek tűnt volna a nagyszerű hangulat miatt.

Török Ádám és az Új Mini – Budapest


Az est fénypontjaként lépett színpadra a magyar jazz-rock nagy öregje Török Ádám együttesével, az Új Mini formációval. Bár zenei világuk inkább már az idősebb korosztályt vonzotta az első sorokba, mindannyiunknak felejthetetlen élmény volt színpadra lépésük Csolnokon. Az est zárásaként a csolnoki Blues and Roll zenekar koncertezett, akik mint régi ismerősök néhány közös slágert is előadtak Török Ádámékkal. A változatos előadásnak köszönhetően az est folyamán minden résztvevő megtalálhatta a hozzá legközelebb álló zenei műfajt.

Blues and Roll - Csolnok


Másnap (2015. július 25-én, szombaton) folytatódott a színes programsorozat. Már korán reggel a gyerekeké volt a főszerep, míg az idősebbek az este fáradalmait pihenték ki, addig a ők szeretettel vették birtokba az egész nap rendelkezésre álló, ingyenes ugrálóvárat. A gyerekek különböző programokon vehettek részt a délelőtt folyamán. Többek között fafaragó szakkör, gyöngyfűzés, tésztakép készítés, ékszerkészítés és a családi napközi programokkal várták az apróságokat.

Miközben folyt a kézműveskedés és felhőtlen játék, a háttérben előadások  kezdőttek. Elsősorban a csolnoki Dog Sport Kutyaiskola bemutatója kápráztatta el a kicsiket és nagyokat. Az igazán okos és szófogadó kutyák lesték gazdáik minden szavát, és aktívan részt vettek a bemutatóban, a  bevont gyerekekkel és szüleikkel egyaránt.

A lelkesedést csak fokozta mikor a folytatásban Fekete László világbajnok show műsorával lépett a porondra. A világbajnok családjával és néhány vendég bevonásával mutatta be előadását. Ami számunkra könnyűnek tűnt messziről, azt a közönségből jelentkező vállalkozó szelleműek igencsak nehéznek találták. A meglepetés csak akkor érkezett, mikor a Fekete család úgy emelgette a több száz kilós súlyokat, mint más a kanalat evés közben. A gyerekek szájtátva bámulták az előadást.

Még fel sem eszméltünk az erős emberek bemutatójából, máris hatalmas magasságú gólyalábak tűntek fel a tömegben. Megérkezett a Vaga Banda fergeteges Vásári forgatagával.  A gyerekek önfeledten szaladgáltak a gólyalábak között és kedvüket lelték abban is, hogy részt vehettek az interaktív műsorban. A műsorok alatt gyorsan elszaladt a délelőtt és a kis lurkók hazatértek szüleikkel a megvásárolt kürtös kaláccsal és fagylalttal  a kezükben, helyt adva a délután kezdődő programoknak.

A szombati nap délután 15 órakor folytatódott a Kossuth Lajos Művelődési Házban, ahol Virág-, és fotókiállítás megnyitón vehetett részt a megjelent közönség. A kiállítás mindenki örömére nagyon jól sikerült, színvonalas kompozíciókat láthattunk. Virágokon kívül voltak még népviseletbe öltöztetett babák, melyek a régi időket elevenítették meg előttünk. A faluban élő asszonyok sok éven keresztül készített kézimunkáit mutatták be a kiállítás keretein belül. Látható volt horgolt csipketerítő, ékszerek, régi időkből származó bútorok, gobelin képek, hímzések. „A partnerkapcsolat képekben” címmel megrendezett fotókiállítás testvértelepülésükkel Ubstadt-Weiher-el fennálló 17 éves kapcsolat történetét mesélte el.

A Művelődési Házból kilépve belecsöppetünk a már készülődő felvonulásba, mely a falu egy részén végigvonulva felvezette a tömeget a programoknak otthont adó parkba. A felvonulás alatt a helyi tánccsoport mazsorett bemutatóját láthattuk, amelynek zenei alapját a Csolnoki Fúvószenekar biztosította. Megérkezve a parkba a Dimenzió Táncsoport programját láthattuk a színpadon, majd a Csolnoki Fúvószenekar adott koncertet. A folytatásban megtekinthettük a Csender Néptáncegyüttes műsorát, majd Demeter Erik gitárművész csodálatos dalait hallhattuk, miközben lassan ránk esteledett.

A közönség vidám hangulata fokozódott, mikor a Showder Klubból jól ismert Dombóvári István humorista a színpadra lépve jobbnál jobb történeteket mesélt az átélt élményeiről. Közben az időjárás rövid idő alatt viharosra fordult, az áramellátás is akadozott, de a humoristát nem zavarta meg, sőt előadása javára fordította. Az est folytatásában a zenéé volt a főszerep, megérkezett a műsor sztárvendége Csézy. Színvonalas előadásával és megjelenésével kellemes hangulatot varázsolt, dalait szívesen hallgatta a közönség.

Az est fénypontja Dévényi Tibi bácsi retrodiscoja volt a híres piros pöttyös labdáival fűszerezve. A tömeg tombolt és a jókedvüket az időközben lezúduló eső sem szeghette. A fergeteges hangulatot az RPG zenekar csak fokozta a továbbiakban, akik hajnalig tartó bált rendeztek a jelenlévők nagy örömére.
Az esőcseppek még fel sem száradtak a park füvéről, mikor az első néhány gyerek ismét birtokba vette az ugrálóvárat. Elkezdődött a harmadik, s egyben az utolsó nap a falu ünnepén. A gyerekek a számukra továbbra is elérhető játszóházban foglalták el magukat, mindeközben a falu másik pontján már javában folyt a Lecsófőző verseny a korábban már nevezett csapatok között. Az országos tűzgyújtási tilalom miatt a nemzetiségi tájház adott otthont a programnak.

A már második alkalommal megrendezésre kerülő, s már már hagyománnyá váló megmérettetésre öt csapat jelentkezett. (Gelniczky Loránd és barátai, Focisták, Képviselők, Jelzek Egyesület, Házias Ízek Tündérei) A szoros küzdelemből a Házias Ízek Tündérei kerültek ki győztesként, míg a második és harmadik helyet a Jelzek Egyesület és a Képviselők csapata kaparintotta meg. A nyertes csapatok kupát, kötényt, pólót,  és tapasztalatot kaptak ajándékba.

A főzésből kimaradó közönség a Dimenzio tánccsoport és a Latino Fitt Dance táncára ébredezhetett. A gyerekek aktívan részt vettek a különböző típusú táncok utánzásában a színpad előtt.
Délidőben a Szeleburdi Színház által előadott Ludas Matyi feldolgozást tekinthették meg a gyerekek és szüleik. A humoros műsor végeztével maradt idő az ebédre és az utána való szusszanásra is. Egy rövid időre elcsendesedett a park.

15 órakor a „Nemzetiségi délután” vette kezdetét. A szélrózsa minden irányából érkeztek szereplők és résztvevők egyaránt. Népviseletben vagy anélkül megjelent a környék apraja nagyja. A műsorszámokban megelevenedtek a különböző kulturális irányzatok. Láthattunk tarjáni és nyergesi tánc produkciót, hallhattunk dorogi, csolnoki kórusokat, és sváb zenére is rophattuk közben ha úgy tartotta kedvünk.

Az esti mulatság kezdete előtt még részünk volt egy Hagyományörző Könyvbemutatón, mely Ernst Ervin – Rabtábor a Meddőhányón című könyve köré épült. A szerző dedikálta is könyvét az eseményen, melyen egy kisebb tömeg hallgatta figyelmesen minden szavát, s a szerzőtől még kérdezni is lehetett. A könyv nagy sikert aratott, a három nap alatt az összes rendelkezésre álló könyv elfogyott. A vásárlók ezzel a Bányász Egyesületet támogatták.
A hétvége folyamán a Csolnoki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület Támogatói Jegy vásárlására volt lehetőség. A bál megkezdése előtt a támogatók között kisorsolásra került egy az egyesület által felajánlott motorkerékpár.

A három napos program zárásaként a csolnoki Krigli Band húzta a talpalávalót.
Kalster Szandra,Vígh Diána

 

 

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

 

 bann12

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Október 2026
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

ASP pályázat

Emberi erőforrásokkal emberi erőforrásokért

atop

Partnereink:

AUDI bontó

Tetoválás eltávolítás

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész

Keresőoptimalizálás árak

Kutyaugatás ellen

Hallókészülék árak

Rendezvénysátor bérlés