Főoldal
Idősek Napja

November 8-án  tartottuk községünkben az Idősek napját. Önkormányzatunk meghívására  nagy számmal érkeztek  a szép korúak a rendezvény helyszínére.


Polgármester asszony  beszéde   után  köszöntötte a legidősebb jelenlévő Klinger Józsefet,alpolgármester úr pedig egy virágcsokorral Mécsei Ferencnét.

Majd az óvodások csoportműsora következett ,  azután  Németh Jázmin svábul adott elő -az idősek legnagyobb örömére - kiszámolókat.

Kniezl Milán 6. osztályos tanuló Klinger Szepi bácsi történetét mesélte el. A nemzetiségi tánccsoport, a Fúvószenekar, a  Wagenhoffer kórus  is jó hangulatot varázsolt a színpadra. Az általános iskolások műsorában  Ludvai Levente harmonikázott, a kórus német dalokat énekelt, de elhangzottak magyar költők versei is. A nemzetiségi  felnőtt tánccsoport  jó hangulatú,színvonalas tánca zárta a programot.

Az est hátralévő részében a  talpalávalót az Alte Kameraden  zenekar  játszotta. Rendezvényünk nagyon sikeres volt, jól érezte magát idős és fiatal.

Nagyon szépen köszönöm mindazok munkáját, akik előkészítették a helyszínt,megszervezték a rendezvényt, akik  a megvendégelésről gondoskodtak és akik színvonalas műsorukkal ajándékozták meg a jelenlévőket!

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész