Főoldal
Kiállítás megnyitó

A XX. Falunapra készülve szerettünk volna valami mást , különlegeset, többet az előzőeknél.

Így jött elő hagyományteremtő szándékkal egy képzőművészeti pályázat ötlete,melynek a címe az "Én Csolnokom" Az eddigi pályázatoknak is rengeteg pozitív hozadéka volt, pl. Trnka Annamária reklámgrafikái az Tanösvény állomásainak tábláit díszítik, az általa készített grafikai tervek ma már hozzátartoznak a falu jelképrendszeréhez.

 

Immár a harmadik pályázat munkáiból megrendezett kiállítás megnyitója zajlik. Az idén is sok alkotás érkezett, hisz a hely ahol élünk, rengeteg témát kínál. Az idén a versenykiírásba bekerült az is, hogy bármilyen irodalmi alkotással is lehet pályázni. És legnagyobb örömömre beküldte csodálatos versét Csolnokról Kostyál -Baumann Barbara és megható írását Pfeiffer Gábor. Az idén a fotók vannak nagyszámban, köszönet illeti a Német Nemzetiségi Általános iskola diákjait és felkészítő tanárát, Jancsekné Annuskát a sok-sok értékes fotóért.

 


A képeket, fotókat nézve érezzük a szeretetet, hogy mindannyiunknak Csolnok az a hely ,ahol otthon vagyunk. Felkértem Szombathné Baumann Éva tanárnőt a két irodalmi pályamű értékelésére, de sokkal több született annál: „Akárhonnan közelítjük meg a községet, csupa ámulás. Dág felől, a messzi látóhatáron, mintha összeérne a Mókus és a Gete, paplanernyősök színesítik az amúgy is festői égboltot. Dorog felől érkezve csupa titok, az emelkedő után vakítóan szembe ragyog a nap, és csak sejteti, mi vár az idelátogatóra. Ezt láthatjuk most a fotókon is, ennek a körbezárt területnek, lakóhelyünk szépségének, az itt élő emberek közösségének, a falu hangulatának egy-egy szeletét mutatják be a pályamunkák.


Idegenek mondják, hogy milyen szép fekvésű, és milyen gondozott a település. Megszoktuk, …de néha valóban rácsodálkozunk, hogy hol is élünk. Ezt tehetjük most is a kiállítás kapcsán. Közös valamennyi kiállított munkában, hogy az alkotók megszólítottnak érezték magukat a pályázat kiírásakor, úgy gondolták,
üzenetük van, amit meg is kell mutatniuk.


Ha az ember nem ismerné az alkotók többségét, akkor is jó eséllyel kitalálná a készítők életkorát. A fiatalabbaknak egy házi kedvenc a határban, vagy egy hétköznapi egyszerűségében majdnem megszólaló mezei virág, hangulatos naplemente, ébredező falukép, szüretre váró csendes pincesor burjánzó növényzettel, megannyi hálás téma. Élénk, megkapó színeikkel, letisztultságuk- kal szinte vonzzák a tekintetünket. A külföldről hazatérőnek bizonyára szívet melengető érzés volt a repülőből ráismerni a településre, és legszívesebben itt kiszállt volna, lerövidítve a hazatérés idejét.

 

És láthatunk egyedi, ellesett pillanatokat, melyek tapasztalatról, szakértelemről és tudatosságról árulkodnak. A fotós elhivatott, hogy a tájképek mellett megörökítse a közösségi eseményeket is. Ezek nem csak hű másolatai a valóságnak, hanem a készítő egyéniségét, habitusát is tükrözik. Az ovisok szereplés előtti készülődése, vagy az önfeledten hintázó fiatalok és a szabadságot élvező paplanernyősök kettős szárnyalása -ritka látvány.” idézet vége.


Melyek azok a jellemző helyek, melyek megjelennek az alkotásokon? A Nepomuki Szent János Templom, a Horgásztó, a pincesor, a gyönyörű táj, a Kápolna, nagyheti jellegzetes hagyományunkhoz kötődő kereplő, A munkákon azokat az épületeket, szegleteket látjuk, melyek Csolnok arculatát adják, de az alkotások között találunk egy portrét, Boda Csabáné, Marika munkáját. Számomra talán a legkedvesebb valamennyi fotó közül, Marika tanító nénijét látjuk a fotón, egy osztálytalálkozón elkapott gyönyörű pillanat! Milyen jó pedagógus lehetett az, aki ennyi év után is érdeklődve, kíváncsian néz tanítványaira! A tanító néni azóta sajnos már nincs köztünk.


Nagyon örülök, hogy a Pályázati felhívás ismét sokakat szólított meg, minden egyes alkotás beérkezésénél boldog voltam. Az alkotások zsűrizésére felkértem Czéh Zoltánt az Írisz Fotóklub vezetőjét és Kolonics Péter festőművész-tanárt-. Az irodalmi alkotások véleményezésére pedig Szombathné Baumann Éva tanárnőt.
Szívesen vállalták a feladatot, átérezték a pályázat jelentőségét. A zsűrit minden alkotás elkápráztatta. Széles skálát mutat az életkor Óvodástól nyugdíjasokig vállalkoztak a megmérettetésre. Falunk fotósa és krónikása, Schmidt Pista bácsi sok képpel van jelen, nagyon hálásak vagyunk töretlen aktivitásáért.

 


Mellette ott van az új feltörekvő nemzedék is Tarkövi Kata, Halas Norbert, Kis Bendegúz és akik jelzik, hogy ma már nem csak a fényképek száma nő, hanem a fényképezőgép segítségével látni képes emberek száma is gyarapodik. Az irodalmi pályamunkákról így ír Szombatné Baumann Éva: Itt található továbbá két irodalmi mű, amely nemhogy a fotókkal, de egymással sem vethetők össze.

Egy prózai írás és egy vers. De mégis van közös kapcsolódási pont az összes kiállított mű között: a szülőhely szeretete, kötődés Csolnokhoz. A vers csupa talány, titok. Kostyál Baumann Barbara nem nevezi meg konkrét élményeit, fájdalmait. Teret enged az olvasó fantáziájának, úgy ír, hogy mindenki beleképzelheti a saját sorsát, melynek a falu adja a keretet.


Kérdésekkel fejezi ki kétségeit kölcsönös viszonyukról, majd egyes szám 2. személyben szól a megszemélyesített helyhez a hét strófás, kereszt rímelésű versben. Akár a fotókon, itt is megjelenik Csolnok szépsége, csak itt a szavak erejével: a bánatot felejtő zöld öle, a metaforikus zegzugos karja és a csobogó gyermekkacaj képében. A falu mint egy mindent tudó, szemtanúja minden itt élő, így az ő eddigi életének is, és remélhetőleg az is marad az utolsó sorok kicsengéséből ítélve: nyugalmával, szépségével megbabonázza nemcsak őt, a vándorokat is hazahívja.


Pfeiffer Gábor megnevezi kötődéseit. Egy fájdalmasan szép, letűnőben levő életnek állít emléket személyes érintettsége révén. A kétkezi nehéz munka, a szőlőtermesztés, a földművelés, és az ezt végző apák, nagyapák tisztelete, az ősökhöz való kötődés jelenik meg hangulatos írásában, melyet szívesen olvasna tovább az érdeklődő.


A nem vállalt örökséggel átértékelődik a korábban „nem szeretett, muszájból végzett munka”, és csak most tudatosul benne, hogy mi mindent veszít el 13 sor szőlőkaróval.. Gábor saját esetét írta meg, de ez nem egyedi, sokunk helyett fogalmazta meg élvezetes stílusban a nehéz örökséget: időhiány, hozzá nem értés miatt megy örökre veszendőbe. El tudjuk képzelni a szebb napokat megélt földet, ott érezzük magunkat a szőlőben, a karókra futó indák, a bő termésű szőlőtőkék között, az öntözés híján is zamatos barackot termő gyümölcsfák árnyékában, a minden részét hasznosítható kukoricásban. Írnia kell róla, mert- József Attilára utalva- mintha az ősei fognák a kezét, vezetik, érzi őket, és kedves kötelességből emlékezik. De sajog benne az érzés, hogy más kezébe kerül gyerekkorának helyszíne, és a megváltozhatatlanba bele kell törődni, ő már nem adja tovább ezt az örökséget a fiainak, s ez fájdalommal tölti el. Egy szüret, egy kukoricatörés, egy disznóvágás tere volt a közösségi életnek, összehozta a tágabb családot is. Igencsak megritkultak ezek az alkalmak. Ma egy adventi vásár, egy tanösvényavatás vagy egy falunap, egy kiállítás hozza közelebb egymáshoz az embereket. Jó alkalom a találkozásra, a beszélgetésre. A díjazás kategóriáit idén is az életkor, technikák alapján szabta meg a zsűri.

 

 

Vannak kategóriák, mint hamarosan elhangzik, vannak díjak is, de tulajdonképpen mindenki díjazott. Az alkotók legnagyobb díja a jól végzett munka öröme, nekünk nézőknek pedig a kiállítás és a képek bemutatta világ, lakóhelyünk, melyet mindannyian szeretünk. Kívánom az alkotóknak, hogy sokáig találjanak témát lakóhelyünkön, hogy szólítsa meg őket a település, és adják tovább élményeiket mindannyiunk örömére. Legyen édes teher az emlékezés


Nagyon szépen köszönjük azok segítségét, akik a kiállítás rendezésében részt vettek : Schmidt István, K. Kovács József. Búcsúzóul George Eliot-tol idéznék: Egy ember élete (...) szilárdan kell hogy gyökerezzen a szülőföldben, hogy magába szívhassa a gyengéd szeretetet a táj és az ott élők szorgos munkája iránt, a tájat betöltő hangok és az övéi beszédének jellege iránt, hogy első otthona soha semmivel össze nem téveszthetően ismerőssé váljon, ha majd kitárul számára a világ.


Most következzék a díjátadás:
Általános iskolás korosztály
I. Kiss Bendegúz
II. Reményi Dóra
III. Erdei Cintia
IV. Különdíj : Klinger Dániel

Felnőttek :
I. Schmidt István :Kovács műhely
II. Tarkövi Kata
III. Halas Norbert-Boda Krisztina-
IV. Különdíj: Schmidt István-Kedvenc hangszerem
Festmény: Erdős Laura
Portré: Boda Csabáné
Gratulálok az alkotóknak, jövőre ismét találkozunk. Megnyitónk végén hallgassuk meg Kovács Naomi előadásában Kostyál- Baumann Barbara versét, majd kérem tekintsék meg a kiállítást!

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!