Főoldal
Csolnoki falunapok

A XX. Falunapokat ünnepelték Csolnokon, pénteken rock estet tartottak, majd szombaton a Községházán kiállítás nyílt az én Csolnokom címmel.

Zenés felvonulással vonultak fel a civil szervezetekkel együtt a Rendezvényparkba. A rendezvény megnyitásán részt vett dr. Kancz Csaba kormánymegbízott úr, köszöntőjében hangsúlyozta a közösségépítő programok fontosságát és a nemzetiségi identitás őrzését. Nagy örömére szolgál,hogy megismerkedhetett a csolnokiakkal , a településsel, hiszen megyejáró útján most jár itt először. A testvértelepülések képviselői is köszöntőt mondtak, Jettingen -Scheppach polgármestere Hans Reichhart és Ubstadt-Weiher alpolgármestere Axel Wermke.


A program a fúvószenekar koncertjével folytatódott. Majd sor került a Csolnokért díj átadására, Csolnok Község Önkormányzatának Képviselő- testülete attól a céltól vezérelve, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket, szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, „Csolnokért” díjat alapított.


„Csolnokért” díj adományozható elsősorban annak a magyar, vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedő tevékenységével, vagy egész életművével jelentős mértékben hozzájárult a település fejlesztéséhez, kulturális életének, közéletének alakításához, a település hírnevének öregbítéséhez, idegenforgalmi kapcsolatainak fejlesztéséhez. A díjra két jelölés érkezett és a képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött, hogy a díjat Fódi Jánosnak adományozza zenetanári és karnagyi munkája elismeréseként.


Fódi János hangsúlyozta, azok a díjak a legértékesebbek, melyeket azon a helyen kap az ember, ahol nap mint nap dolgozik, ha ott elismerik a munkáját, az nagyszerű dolog. A Csolnokért díj átadása után a Csolnoki Fúvószenekar János bácsi által komponált számot játszotta. Ezután ismét örömteli eseményre került sor, Polgármester asszony átadta az U/16-os foci csapatnak a kupát és a bronzérmet, amelyet a Megyei Bajnokságon szereztek.

A Csolnoki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke Paragi Sándor focilabdát ajándékozott a fiatal sportolóknak. A nagyszerű eredményhez gratulált Popovics György a Megyei közgyűlés elnöke is. Beszédében kiemelte,hogy Csolnok igen jól pályázott az elmúlt évben és két pályázatuk is támogatott lett,már csak a megvalósítás van hátra. A hivatalos rész után folytatódott a falunapi programsorozat, néptánccal, könnyűzenei koncerttel, discoval, majd bállal. A három napban mindenki talált kedvére való, tartalmas szórakozást.

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész