Főoldal
Megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára megemlékezés Csolnokon.

A Szabadság éve

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékezett Csolnok Község Képviselő-testülete, a Csolnoki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület a falu lakóival együtt. Október 23-a reggelén a Kossuth Lajos Művelődési Ház előtt a Himnuszt énekelve felvontuk a nemzeti lobogót. Majd meghallgattuk Dutka Ákos: Ember és magyar című versét.

A Zeneiskolások Lehár Ferenc: Szamos menti indulóját, Uebel: Üdvözlet indulóját és Müller: Jászkun indulóját játszották el, tanáruk Hurta József kíséretében. Ezután Kolonics Péterné polgármester asszony tartotta meg nap köszöntőjét. A beszédből idézünk:

"Nekünk Csolnokiaknak van egy külön történelmünk, az itt működő rabtábor kapcsán, hiszen Csolnokon több mint 1500-an raboskodtak, az ötvenes évek egyik legnagyobb munkatáborában. A Gulág rabtelepeire koholt vádak alapján politikai okokból elítélteket vitték, ahol nemcsak munka volt a cél,hanem, hogy felőröljék őket. A nehéz művelésű IX-es aknán dolgoztatták őket. Nagyszerű dolog, hogy pénteken 25.alkalommal látogattak el hozzánk az egykori foglyok, a Politikai Elítéltek Közösségének tagjai. Minden évben megható a találkozás, hálásak azért, hogy még napjainkban is őrizzük a Rabtábor emlékét. Máig is hangoztatják: Csolnok lakossága példát adott a jóból, az üldözöttekkel való szolidaritásból. dr. Ernst Ervin plakettet adott át azoknak, akik sokat tettek a 25 év alatt az emlékek ébrentartásáért. Itt raboskodtak és mégis szívesen jönnek.......Sokat tanulhatunk tőlük, többek között azt, hogy egyedül a megértés, a megbocsátás oldhatja fel a gyűlölet görcsét.

Az emlékév kapcsán sok pályázati lehetőség nyílt meg, képviselő-testületünk egyetértett egy pályázat benyújtásával. Egy büszkeségpont kialakítására a volt Rabtábor helyén nyújtottunk be pályázatot. De miért is nevezhetjük Büszkeségpontnak az egykori bányatábor területét? Azért, mert a csolnoki és környékbeli bányászok szolidaritást vállalva a IX-es aknai rabbányászokkal egyetlen puskalövés nélkül, de példás összefogással és kitartással kivívták az utolsó magyar Gulág megszüntetését, ahonnan minden volt rabbányász törvényesen kiállított szabaduló levéllel mehetett vissza a családjához. Nyertes pályázat esetén tervezzük márványtábla állítását, és egy információs tábla, valamint egy makett elhelyezését az egykori tábor helyén. Célunk,hogy a felnövekvő generáció is tudjon a történelem eme korszakáról. Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, országot. Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett. Mégis hatalmas részük volt abban, hogy ma, 2016-ban egy szabad, demokratikus Magyarországon élhetünk."

A megemlékezés végén Paragi Sándor a Polgárőr Egyesület elnöke egy csodálatos karácsonyi utcai díszt adott át Polgármester asszonynak és természetesen a falu lakóinak. A Polgárőr Egyesület úgy gondolta, hogy ajándékával hozzájárul a község főutcájának még szebb kivilágításához az adventi időszakban. Példamutató az Egyesület munkája,lelkesedése és ötlete. Mindannyiunk nevében köszönjük. Reméljük más civil egyesület is csatlakozik a kezdeményezéshez. Az ünnepélyes átadás után csoportkép készült, majd jutott idő a közös beszélgetésekre és a további tervek egyeztetésére is.

KÖZADATKERESŐ

 

 

magyarorszag

Kövess minket!

Tájékoztató videó a helyes csatornahasználatról

Képre kattintva megtekinthető a videó!

szlogo page-0001

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

A 191/2020. (V. 8.) sz. Korm. rendelet szerinti ellenőrzött bejelentésüket (veszélyhelyzet alatti engedély-kötelezettség tárgyában) a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen tehetik meg.

Pőczéné dr. Csorba Erika 
jegyző

Mini bölcsöde kialakítása Csolnokon!

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

ASP pályázat

Partnereink:

Személyemelő és kosaras emelő bérlés

AUDI bontó

Elektromos kisautó

Tüzifa árak

Máltai nyaralás

Állvány bérlés árak

Ékszerész